Ha olyan csajom lenne, mint Lucia, akkor most vmi olyasmit posztolna, h

"A fiúm ma azzal ébresztett, h feltétlenül meg kell ma reggel is hallgassuk a zenéjét, amit azzal magyarázott, h ma még egyszer sem hallottuk. Mikor rámutattam, h az egész tegnapi du. és este arról szólt, h a fiúm zenéjét (konkrétan a négy újonann felvett számot) hallgattuk körbe-körbe, ő pedig minden egyes alkalommal megjegyezte, h 'mekkora poén!' és 'áááá, ez mekkora már!', azt mondta két vállrándítás között, h igazából hallgathatjuk a régebben felvetteket is, csak most az újak motiváltabbak számára. Az én motivációm mindenesetre rohamosan csökkent a reggeli és a kávé alatt, miközben a fiúm elmélázva meredt maga elé, csak akkor mosolyodva el halványan, mikor a hülye orgonás részre salalázás jött, és időnként megkérdezte tőlem, h ugye jó a zenéje. Ezután kedvesen feltette az mp3-lejátszómra a zenéjét, h munkába menet is tudjam hallgatni, és a biztonság kedvéért letörölt róla minden mást. Bentről telefonon vontam ezért kérdőre, de elhárította azzal, h ha én nem akarom hallgatni a zenéjét, akkor sincs semmi baj, csak akkor most ne menjek haza néhány napig, mert neki viszont muszáj lesz. Később visszahívott, és módosította ezt arra, h ha gondolom, végülis hallgathatja a haverokkal is a zenéjét, csak akkor később jön haza (miközben ezt mondta, a telefonban a háttérből, gondolom, valami furcsa egybeesés folytán, épp a zenéje szólt). Most legalább az ebédszünet végéig állóháborúra rendezkedtünk be, ami azt jelenti, h ő néha próbál hívni telefonon, én pedig stratégiailag megtervezetten nem veszem fel. Ezzel kapcsolatban azt vettem észre, h a fiúm felrakta a zenéjét csengőhangként a telefonomra is, szóval gyanítom, h nem akar igazán mondani semmit, csak szeretné, ha annyiszor hallgathatnám a zenéjét, amennyiszer csak eszébe jutok. Mindig megdöbbenek a fiúm kedvességétől."