Ez most fikció (lehetne akár kortárs magyar szépirodalom is, ha nem én írtam volna). 

2009-ben hárman ülnek az agyam szimbolikus-tudatalatti konyhájában. Legelőször is természetesen Elvis, atlétatrikónkban, sörünkkel a kezében, meccsünket nézi, a kávémat issza. Aztán Dr. House, szokásos gyűrött ingre vett zakójával; és végül a melegítős, kopasz Kócs.

Elvis főleg nosztalgiát érez, úgy tesz, mintha szerepelne, játszik egy kicsit, ahogy belépek este fáradtan, ledobom a kopottas, barna bőrtáskát a hokedlire, a viseltes, szürke zakót a szék hátára. You IDIOT, kezdi rögtön Dr. House, és folytatja, most miért, de nem figyelek igazán, a tíví dinört rakom be a mikróba, Elvis meg a Transformerről dúdol vmit szórakozottan. House arrogánsan és ellenállhatatlanul magyarázza, miért ez v az, így v úgy, Elvis pedig jóságos arccal figyeli. Ahogy nézem, rémülten látom, de hiszen ez pont ugyanaz a hülye mosoly, ami az én arcomon is mindig megjelenik, ha zavarban érzem magam, és amit úgy gyűlölök. Jól van, majd megpróbálom, felelem erőtlenül, csak House hagyja már abba; a botjával kopog a kövön, kib nyomorék, gondolom, még pofán sem verhetem, mint Elvist szoktam. Faszomat a próbálkozásba, kontráz Elvis, House pedig bólogat, az most nem elég. A Kócs is felkapja a fejét, then you'll have to try even HAAAAR-DER!! üvölti, ahogy szokta, fütyül, tapsol, helybenfut, Elvis és House kicsit irigykedve nézik. Elveszek a saját konyhámban, annyi érdekes őrült végzi egzotikus baromságait itt nálam. Most látom, távollétemben a Kócs átszerelte a fregolit vállhoz és tarkóhoz húzó gépre, az asztalt fekvenyomó padra, a szekrényben tányérok és edények helyett súlyok állnak. Elvis láthatólag nehezményezi egy kicsit, mikor csak sportitalt talál a hűtőben kevertje v söre helyett. Csak bámulom őket, szinte már csak egymással beszélnek helyettem, egymásnak reagálják le egymás szurkálódását, motiválását, sértéseit, jámbor türelmét, mindent, amit utálnak bennem, egymáson torolnak meg, és mindazt, amit szeretnek bennem, igazából egymásban szeretik. Ha jól megnézem, a szobaajtó már semmilyen szobába, a fürdőszoba-ajtó semmilyen fürdőszobába nem vezet--csak ez van, a világ az ajtón kívül, meg ez a konyha, itt kell élni, aludni, enni, mosdani és szarni, ezzel a három állattal. Ezt nem lehet 'csinálni', ezt csakis próbálni lehet, mert sikerülni sosem sikerül, de egyre közelebb juthatsz hozzá, h elfogadd, h megszokd, h kitaláld, hogy lehetne kényelmesebbé tenni, ha már így élünk a konyhánkban négyen. Harder than that, c'mon, ösztönöz a Kócs, vetek rá egy venomous pillantást, csak úgy oldalt, ennek semmi értelme, hölgyeink és uraink, van értelme? nincs, what does it mean, doesn't it? és felteszek egy kávét.

Kopognak az ajtón, David Tibet dugja be a fejét, már csak ő hiányzott.